2009.04.24
Április 21-én került sor a Virágkötészeti Műhelytitkok Tanfolyam idei első rendezvényére, amelynek a témája az
esküvői virágcsokrok kötése volt.
A következő tanfolyami napon, május 12-én már délelőtt elkezdődik a munka, hogy az aprólékosan elkészíthető „Diana menyasszonyi csokor” minden résztvevő számára örök, szép emlék legyen. Emellett autódísz, asztaldísz, oltárdísz, paddísz és kitűző, hajdísz is készül a válogatottan szép virágokból.
Készítettünk kerek, cseppformájú és íves menyasszonyi csokrokat valamint kitűzőket. Szabó János mesteri útmutatásával szebbnél szebb alkotások készültek és sok apró trükköt tanultunk virágkezeléssel, formázással, gazdaságos anyagfelhasználással, saját esküvői virágdíszek albumunk összeállításával kapcsolatban.
1. A legkedveltebb menyasszonyi csokrok továbbra is a kerek csokrok. Mivel tudjuk modernizálni, még kedvesebbé, mai hangulatúvá varázsolni? Találjunk egy új stílust, például a struktúrát, amellyel új életet lehelhetünk a régmúlt kerek menyasszonyi csokraiba. A virágokat foltokban helyezzük el, az egyes felületek közé tegyünk összefogott fűszálakat vagy felfűzött leveleket, így az elválasztott felületek jobban érvényesülnek. A virágszárakat a megkötés helyénél ügyes, új technikai megoldással drótozzuk meg, hogy a megfelelő irányba hajlíthassuk, anélkül, hogy eltörnének. Így tökéletesen kerek formát kapunk, annak ellenére, hogy a virágszárakat párhuzamosan helyezzük el, s a végén egy szép textilszalaggal fogjuk össze. Ügyeskedés és az elkészítés részleteinek megismerése tartozott a műhelymunkához, amit a résztvevők elsajátíthattak, s remélve a jövőben azt esküvői virágdíszeikben alkalmaznak is!

2. A hagyományos fordított csepp alakú menyasszonyi csokrot a virágkötők korábban a virág saját szárával kötötték meg. A csokor nem kapta meg a menyasszonyi ruhához simuló alakot, ezért gyakran elálló, furcsa alakzatokkal vonultak a templomba az arák. A tűzött változat sokkal kecsesebb és tartósabb, a ruhához igazítható. A továbbképzés résztvevői megtanulhatták, begyakorolhatták egyrészt a tökéletes forma kialakítását, másrészt az apró technikai megoldásokat. Az elkészült szép csokrok is bizonyították az új technika jogosságát, hogy a menyasszonyok szívesebben viseljék a menyasszonyi csokrot, ami egyértelműen a ruha szerves részévé vált. A tűzött technikának köszönhetően a csokor virágai sokkal tartósabbak, megfelelő gondozás mellet akár két hétig is szép marad a menyasszonyi csokor, a fiatalok gyönyörködhetnek benne. Elégedett megrendelővel lesz dolgunk, aki bizonyára máskor is betér virágüzletünkbe. Mindegyik csokorhoz egyszerű, azonos stílusú, megfelelően díszítő kitűző is készült.

3. Az ívelt vagy íves menyasszonyi csokrok készítéséhez mindenképpen szükséges egy váz, amelyik megtartja a virágokat, zöldeket. Hogyan tudunk egyszerű eszközökkel pillanatok alatt egy vázat elkészíteni? A tanfolyam résztvevői megtanulhatták, s meglepve vették tudomásul, a gyönyörű kálák miként simulnak az alakzathoz, s később a csokorforma kitöltésekor sem veszítik el kellemes vonalukat, a helyüket. A romantikus ívelt, vagy ahogy régebben nevezték, angol félhold csokrok modern változata ismét divatba jött. Az egyszerű vonalú ruhákhoz vagy a romantikus abroncsos költemények alakjához egyaránt illik az újra felfedezett csokorfajta. Az ívek miatt a kála a kedvelt virág, de minden, könnyen hajlítható virág, levél, szár szóba jöhet. A csokor tíz perc alatt elkészíthető, így nem drága, mert nincs benne sok élőmunka. A menyasszonyok szívesen viselik, mert a forma miatt egy kicsit hercegnőnek is képzelik magukat.

A kész munkákat mindenki magával vihette. A jó hangulatban és elmélyült munkával töltött délutánról nézzenek meg néhány képet...